A fogszabályozás a fogászatnak azon ága, amely a fogazat és az állcsontok rendellenes helyzetének felismerésével, ezen rendellenességek kialakulásának megelőzésével és kezelésével foglalkozik.

A gyerekkori és felnőttkori fogszabályozás között a fő különbség az, hogy felnőttkorban az állcsontok növekedését fogszabályozással már nem lehet befolyásolni, így a kezelési eszköztár lecsökken. Emellett idősebb korban a fogágybetegségek meglétével, állkapocsízületi problémákkal és foghiányokkal is gyakrabban kell számolni, mint gyermekkorban.

A felnőttkori fogszabályozás okai:

Felnőttkori fogszabályozásra akkor lehet szükség, ha a fogazati vagy állkapocs-rendellenesség gyermekkori kezelése elmaradt. Emellett okot adhat idősebb korban történő fogszabályozásra, ha egy korábbi fogszabályozó-kezelés után a rendellenesség visszaállt, vagy ha a fogak elvesztése miatti fogvándorlást kell visszafordítani.

Diagnózis:

A diagnózis felállításához az általános kórelőzményen kívül mindenképpen szükség van a páciens alsó és felső fogsorának lenyomatára, panoráma- és teleröntgenre, száj- és arcfotóra. Az ezekből nyerhető információ speciális beállítású röntgenfelvételekkel, CT-vel egészíthető ki. Teljes kezelési terv ezek ismeretében, szükség esetén szájsebész, parodontológus (a fogágy betegségeivel, azok kezelésével valamint megelőzésével foglalkozó szakember), protetikus (fogpótlással foglalkozó szakember), konzerváló fogorvos bevonásával készíthető.

Felnőttkori fogszabályozás kezelése:

A fogszabályozás menete két szakaszra bontható. Az első, aktív fázisban a fogakat addig mozgatják, míg ideális helyüket el nem foglalják. Ez a szakasz általában másfél-két év, de az idő nagyban függ az egyéni reakciókészségtől, és attól, hogy műtéti előkészítésről vagy fogpótlást lehetővé tevő kezelésről van-e szó.

Felnőttkorban a fogszabályozó kezelés első szakasza legtöbbször mindkét fogsorra felhelyezett, úgynevezett multiband készülék segítségével történik. Anyagukat tekintve ezek a készülékek lehetnek fémből, porcelánból vagy zafírkristályból, elhelyezkedésüket tekintve pedig kerülhetnek a fogív külső, ajak felőli, vagy belső, nyelv felőli oldalára. Egyes fogak mozgatására alkalmas lehet a hagyományos kivehető szabályozó, illetve a fogak kontúrját követő átlátszó sín, melyeket kis fogelmozdításokra használnak.

A második, passzív fázis célja a fogak helyben tartása egészen addig, míg az azokat körülvevő fogágy át nem épül új helyzetnek megfelelően. Amennyiben ez a kezelési rész kimarad, a fogak elkezdenek visszarendeződni. A fogak helyben tartására szolgáló úgynevezett retenciós készülék lehet rögzített vagy kivehető. A rögzített, ragasztott változat szemfogtól szemfogig rögzíti a fogakat egy adott pozícióban, míg a kivehető szabályozó az összes fogat megtámasztva stabilizálja az elért ideális helyzetet. Amennyiben fogpótlást lehetővé tevő kezelésről volt szó, akkor maga az elkészült pótlás is szolgálhat retencióként, azaz maga a pótlás is stabilizálhatja a fogszabályozó kezelés végére elért fogállást.

Előnyei:

A fogszabályozás célja sokrétű, szükségességét több dolog is indokolhatja. Segítségével feloldható például a fogtorlódás, amely nehezíti a fogak tisztán tartását. A fogak rendellenes helyzete azért is kezelendő, mert ilyen esetben a rágóerő fogakon történő elosztása nem egyenletes, azaz a fogak nem egyformán terhelődnek. Amennyiben a fogak helyzete rendeződik, és ezáltal egyformán terhelődnek, akkor a fogakat tartó fogágy és állkapocsízület egészsége is hosszabb távon fennmarad.

Előreálló felső frontfogak esetében a fogszabályozásnak célja az is, hogy segítségével csökkenjen a baleseti sérülés esélye, valamint hogy könnyebb legyen megelőzni a krónikus ínygyulladás kialakulását. Fogszabályozó kezeléssel elősegíthető a logopédiai ellátás sikere is, hiszen a fogak helyzete komoly hatással van a hangképzésre.

Laikusok számára a legszembetűnőbb változás persze az, hogy a kezeltek arcprofilja és mosolygáskor előtűnő fogsora kedvezően változik a fogszabályozás hatására A fentebb felsoroltak mellett a felnőttkori kezelés sajátossága, hogy kezelés céljaként előtérbe kerül más fogászati kezelés – például a pótláskészítés – körülményeinek javítása, lehetővé tétele.