Fogszabályozó típusok
Lehetőségek a fogszabályozásban
A fogszabályozás általában úgy él az emberek tudatában, mint fog,- íny-, vagy arcesztétikai beavatkozás. Ez azonban nem egészen így van, hiszen a fogsor elsősorban rágásra való, és evés közben rendkívül fontos a fogak “egészséges” helyzete.
Így tehát a fogszabályozás elsősorban megelőzés: a fogmegtartás egyik módja. Csak a szabályos fogsor teszi lehetővé a fogazat könnyű tisztulását és tisztítását. A rendezetlen fogsorban a lepedék is könnyebben megtapad, s így – normális rágás hiányában – a fogak elveszíthetik az öntisztuló képességüket, ami a fogszuvasodás és a fogágybetegségek kialakulásának melegágya.
Melyik fogszabályozó mellett döntsünk?
Rendelőnk minden esetben arra törekszik, hogy Önnek a legmegfelelőbb fogszabályozási lehetőséget találjuk meg, mind esztétikailag, mind minőségileg, ezt láthatja az alábbi képeinken is.

Rögzített (multibond) fogszabályozó készülékek
A rögzített készülékek esetében is több típus közül választhatunk. Természetesen mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A fogszabályozó készüléknek két fő része van. A bracketek, vagyis a zárak, amelyek a fogakra vannak rögzítve, valamint az ív, ami a fog mozgatásához szükséges erőt tárolja.
A bracketek két típusa, az ív rögzülése szerint:
- hagyományos, standard bracket
- önligírozó bracket
Standard bracket
A hagyományos standard bracketekben az ívet drót vagy gumigyűrű fixálja, ezeket minden aktiváláskor a fogszabályozó szakorvos cseréli.
Előnye, hogy nagyon hatékony és költségkímélő. Továbbá különböző színű gumigyűrűk választhatóak, a szivárvány szinte minden színében, de akár fluoreszkáló kivitelben is! Ez elsősorban a gyerekek számára izgalmas.
Hátránya, hogy gyakrabban kell aktiválni és általában hosszabb a kezelési idő, hiszen a fixáló elemeket minden alkalommal cserélni kell.
Önligírozó bracket
Az önligírozó bracket az ívet beépített zárral rögzíti. Emiatt elég ritkábban is aktiválni, és csökken a kezelési idő. Nem elhanyagolható, hogy a beépített zár miatt egyszerűbben tisztábban tartható. Viszont vannak olyan nagyfokú eltérések, amiknél nem javasoljuk az önligírozó bracketeket.
Fém, porcelán és zafír fogszabályozók
A fogszabályozó készülékeket megkülönböztethetjük bracketek típusa és anyaga szerint.
- fém (rozsdamentes acélötvözetek/titán/arany)
- porcelán
- zafír
FÉM |
PORCELÁN |
ZAFÍR |
|
ELŐNY |
|
|
|
HÁTRÁNY |
|
|
|

Láthatalan, “belső” fogszabályozás
Mivel a brackatek, azaz a zárak a fogak belső, nyelv felőli felszínén vannak rögzítve, ezért a fogszabályozó teljesen láthatatlan. Hatékony eljárás, viszont a nagyfokú eltérések kezeléséhez nem javasoljuk.
Hátránya, hogy nehezebb megszokni, általában hosszabb a kezelési idő és a tisztán tartása nagyobb odafigyelést igényel.
Kivehető fogszabályozók felnőtteknek és gyerekeknek
Átlátszó, kivehető fogszabályozó
A laborban egyénre szabott átlátszó síneket készítünk a lenyomatok alapján. Mivel teljesen átlátszó és nagyon szorosan illeszkedik a fogakra, ezért szinte teljesen láthatatlan, viszont egész napos viselési időt igényel.
Nagy előnye, hogy egyszerűbb tisztán tartani, mint a ragasztott fogszabályozó készülékeket. Általában kisebb eltérések korrigálásához javasoljuk.

Kivehető fogszabályozók gyermekkorban
Ezek a fogszabályozó készülékek a növekedési szakasz lezárulásáig alkalmazhatóak. Segítségükkel kedvező irányba terelhető a spontán fejlődés és növekedés. Így megelőzhetőek a későbbiekben kialakuló súlyos rendellenességek, anomáliák.
Ezeknek a kivehető fogszabályzó készülékeknek nagy előnye, hogy könnyen tisztíthatóak, nem akadályozzák a gyerekeket a helyes fogmosásban. Továbbá kevesebb fogorvosi vizitet igényelnek és kevésbé szembetűnőek. Viszont nagyfokú együttműködést igényelnek!


Nyitva tartás:
H-P: 8:00-20:00, Sz: 8:00-14:00
Tel: +3617933440, +36304334400